Blog

Kapcsolatok és ismétlődő minták: hol kezdődik a valódi változás?

Volt már, hogy egy kapcsolatban azt érezted, megint ugyanoda jutottál?
Hogy hiába más az ember, a helyzet mégis ismerős?

Az elmúlt hetekben sokat írtam arról, hogy a kapcsolati minták hogyan ismétlődnek, és hogyan jelennek meg a mindennapi helyzetekben.
Most szeretnék egy lépéssel tovább menni.

Mert a kérdés nem csak az, hogy mi ismétlődik, hanem az is, hogy lehet-e ezen egyáltalán változtatni.

A rövid válasz: igen.
Az első lépés ennek felismerése. Ebben segíthet neked a Kapcsolódj jobban 3 alkalmas program.

kapcsolati minták

Hogyan állt össze ez a folyamat?

A program során több feladatot is el fogunk végezni. Ezek bevált önismereti eszközök, amiket a saját tapasztalataim alapján, kisebb-nagyobb módosításokkal a saját módszeremhez igazítottam.

Amikor én először találkoztam ezekkel – nem kliensként, hanem a saját folyamatomban – elég egyértelmű dolgok rajzolódtak ki.

A családommal nem volt szoros a kapcsolatom, míg a barátaimmal igen, de sokszor magamat háttérbe helyeztem. Egyik kapcsolatom sem volt igazán egyenrangú. Inkább egy eltolódott hierarchia volt jelen bennük.

A munka akkoriban sokkal hangsúlyosabb volt az életemben, és az ott felmerülő problémák és a hozzájuk kapcsolódó érzések uralták a mindennapjaimat.

Az itt érkezett felismerések segítséget adtak nekem, hogy mire fókuszáljak elsőként, min változtassak, és hogyan haladjak a folyamatban.

Amikor elkezdtem ezt a programot kiépíteni és gyakorolni, érdekes visszajelzéseket kaptam. Voltak, akik elsőre túl soknak érezték egyszerre, és pánikolni kezdtek, hogy ennyi mindennel gond van. És volt, aki hiába látta a képet, amit ő maga vázolt fel, nem tudta értelmezni és elfogadni.

A program során ezekre keressük a válaszokat:


– hogyan vagy jelen a kapcsolataidban
– mik a fő problémák jelenleg az életedben
– milyen minták mentén működsz

A cél, hogy átfogó képet kapj magadról és a működésedről. Megértsd a saját mintáidat és elfogadd azokat. Ha ezek megvannak, megjelenik az is, hol érdemes elkezdeni a változtatást.

Ez egy rövid, fókuszált folyamat.
Nem hosszú terápia, nem fog mindenre megoldást adni.
Nem mély trauma feldolgozás.

Ez egy kiindulópont, amihez bármikor visszatérhetsz.

Ha magadra ismertél, és szeretnéd ezt nem csak átlátni, hanem el is kezdeni benne a változtatást, itt találod a 3 alkalmas program részleteit:

További cikkek a kapcsolati mintákról:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük