Ez az én válaszom – Tudatos gyermektelenség

A tudatos gyermektelenség nem egy hirtelen döntés, hanem egy hosszú önismereti út.

A gyermekvállalás talán az egyik legfontosabb döntés az életünkben, és éppen ezért természetes, hogy olyan téma, amelyről rengeteg vélemény, elvárás és meggyőződés ütközik. Egyre többen beszélnek nyíltan a tudatos gyermektelenségről, és ezzel együtt egyre hangosabbak azok a vélemények is, amelyek szerint ez helyes vagy éppen helytelen döntés.

Én azonban úgy gondolom, hogy nincs egyetlen jó válasz. Van, akinek a gyermekvállalás jelenti az élet kiteljesedését, és vannak, akik számára egy teljes élet nem ezen az úton valósul meg. Egyik döntés sem értékesebb a másiknál, amennyiben valóban a saját döntésünk.

Nem szeretnék senkit meggyőzni arról, hogy vállaljon vagy ne vállaljon gyermeket.

A gyermekvállalás kérdése szerintem általánosságban is egy olyan téma, amelyet gyakran meglepően kevés tisztelettel kezelünk. Könnyen teszünk fel személyes kérdéseket, adunk kéretlen tanácsokat vagy mondunk ítéletet úgy, hogy közben semmit sem tudunk a másik ember történetéről.

Fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy ebben a cikkben a tudatos gyermektelenségről írok.

Ez nem ugyanaz az élethelyzet, mint amikor valaki szeretne gyermeket, de valamilyen okból nem lehet neki. Az ő történetük más, és ugyanilyen tiszteletet érdemel. Éppen ezért különösen bántónak tartom, amikor valaki olyan kérdésekkel vagy tanácsokkal kezd el vájkálni az életükben, mint hogy „Miért nem fogadtatok örökbe?”, „Miért nem próbálkoztatok tovább?”, vagy „Miért nem választottátok a lombikot?”.

Ahogyan a tudatos gyermektelenség mögött is állhat egy hosszú önismereti út, úgy azoknak a története mögött is sok fájdalom, veszteség és küzdelem húzódhat meg, akik akaratukon kívül maradtak gyermektelenek. Erről a történetről kívülállóként semmit sem tudhatunk. Talán éppen ezért lenne fontosabb kevesebbet feltételezni, és több tisztelettel fordulni egymás felé. 

Szeretném bemutatni, hogy egy ilyen döntés mögött sok esetben hosszú önismereti folyamat áll. Olyan folyamat, amelyben az ember újra és újra felteszi magának ugyanazokat a kérdéseket, megvizsgálja a saját történetét, átírja a korábbi válaszait, majd ismét visszatér hozzájuk. Nem azért, hogy mindenáron ugyanarra az eredményre jusson, hanem hogy megtalálja a saját igazságát.

Én kisgyermekkorom óta azt éreztem, hogy nem szeretnék gyermeket. Akkor még nem tudtam megmagyarázni, miért, egyszerűen csak ezt éreztem.

A húszas éveim elején jártam és egy hosszú párkapcsolatban éltem, amikor elkezdtem keresni ennek az okait. Arra gondoltam, hogy talán a szüleim korai halála áll a háttérben, és az a félelem, hogy nem lenne mögöttem az a családi háttér, amelyre egy gyermek mellett támaszkodhatnék. Eszembe jutott az is, hogy túl korán kellett nagy felelősséget vállalnom a családomban, és olyan szerepeket vettem magamra, amelyek akkoriban túl nagy terhet jelentettek.

Később felmerült bennem az is, hogy talán a gyermekkori szexuális bántalmazásom az oka mindennek. Az önismereti utam során volt egy különösen nehéz felismerés. Attól féltem, hogy mi van, ha egyszer én is olyan leszek, mint az, aki engem bántalmazott. Ma már tudom, hogy ez inkább a trauma hangja volt, mint a valóság, de akkoriban ez egy nagyon valós és fájdalmas kérdés volt számomra.

Amikor terápiába kezdtem járni, ezek a témák újra és újra előkerültek. Más nézőpontból, más módszerekkel dolgoztunk rajtuk, újabb és újabb rétegeket feltárva. Megvizsgáltam a veszteségeimet, a félelmeimet, a traumáimat és a családi mintáimat. Nem azért, hogy mindenáron megváltoztassam a döntésemet, hanem azért, hogy jobban legyek, hogy egyszer önfeledten tudjam élni az életemet.

És miközben nagyon sok minden változott bennem,

ez az egy nem változott.

A legnagyobb fordulópont mégsem az volt, hogy mire jutottam a gyermekvállalás kérdésében, hanem az, hogy megszűnt bennem a kényszer: egyetlen okot találjak arra, miért nem szeretnék gyermeket.

Elfogadtam, hogy nem biztos, hogy minden fontos döntésünk egyetlen élményre vagy traumára vezethető vissza.

Ma sem azért nem szeretnék gyermeket, mert bezárkóztam egy álláspont mögé. Éppen ellenkezőleg: nyitott vagyok arra, hogy az élet változhat, és vele együtt én is. De jelenleg ez az én válaszom.

Ami számomra nehezebb, mint maga a döntés, az az, amikor ezt nem tekintik valódi döntésnek.

Amikor azt hallom, hogy „majd meggondolod”, „még fiatal vagy”, „ha megtalálod a megfelelő partnert, ez megváltozik”, vagy „biztosan meg fogod bánni”, azt érzem, hogy gyerekként kezelnek, nem pedig felnőtt emberként. Mintha nem lennék képes felelősségteljes döntéseket hozni a saját életemről, vagy nem ismerném önmagamat eléggé ahhoz, hogy egy ilyen fontos kérdésben saját válaszom lehessen.

Pedig senki nem lát bele abba az útba, amely egy ilyen döntés mögött áll.

Találkoztam olyan véleményekkel is, hogy „egy gyermek majd begyógyítja a múlt sebeit”. El tudom fogadni, hogy valaki ezt így élte meg. Én azonban úgy érzem, hogy a saját sebeim gyógyítása az én felelősségem. Nem szeretném ezt a feladatot egy leendő gyermekre helyezni.

Sokszor előkerül az önzőség kérdése is. Érdekesnek tartom, hogy milyen könnyen használjuk ezt a szót, hiszen a gyermekvállalás mellett is gyakran hangzanak el olyan érvek, amelyek ugyanúgy a saját szükségleteinkről szólnak: „hogy ne maradjunk egyedül”, „hogy legyen, aki gondoskodik rólunk öregkorunkban”, „hogy teljesebbnek érezzük az életünket”, „hogy legyen, aki szeret és elfogad minket”.

Tehát nem is az a kérdés, hogy melyik döntés önző, hanem az, hogy valóban a saját döntéseinket hoztuk-e meg.

Hiszem, hogy vannak emberek, akiknek az anyaság vagy az apaság az életük egyik legmélyebb hivatása. És azt is hiszem, hogy vannak, akiknek nem ez az útjuk. Egyik döntés sem tesz valakit többé vagy kevesebbé.

Számomra az önismeret nem azt jelentette, hogy megváltoztattam a döntésemet, hanem azt, hogy újra és újra volt bátorságom megvizsgálni, valóban a saját hangomat hallom-e, vagy mások elvárásait.

Ha érdekel az önismeret, ajánlom ezeket a cikkeimet is:

• Amikor adsz egy esélyt valami újnak – és közelebb kerülsz önmagadhoz
  https://rejtettenunk.hu/?p=505
• Kapcsolatok és ismétlődő minták: hol kezdődik a valódi változás?
  https://rejtettenunk.hu/?p=572
• Az érzelmi intelligencia: a kiegyensúlyozott kapcsolatok alapja
  https://rejtettenunk.hu/?p=514